2010. szeptember 06., hétfő
ÉRDEKESSÉGEK
Pancsolás a vizes kockában
2010. augusztus 31.

Élményfürdő nyílt a Pekingi Olimpia híres Vizeskockájában, a Kínai Nemzeti Úszó Központban. A Pekingi Olimpia megnyitásának második évfordulójára nyit meg a komplexum új szerepkörében, immár mint Ázsia legnagyobb beltéri vizi vidámparkja. Az egykor világrekordok helyszínéül szolgáló sportuszodába versenymedencéiben ezután kínai családok, kikapcsolódni vágyó fiatalok mártózhatnak majd meg. A különleges technológiák felvonultatásával született épület hét emeletes belső tereit immár vizicsúszdák hálózzák be, az olimpikonok helyett pedig hullámgé...   

Háljon autóban!
2010. augusztus 18.

Persze nem a hátsó ülésen hétrét görnyedve, hanem autókból kialakított ágyakban, bútorokban egy németországi szállodában. A V8 Hotel Stuttgartban van. Az ágyak autók, de nem kell bennük kuporogni, mivel kényelmes ágyakká alakították át őket, ám meghagytak valamennyit a kocsikból is. Az autómosószobában például egy fehér Mercedes-ágy van. A kocsinak nagyjából a fél motorháza maradt meg, természetesen az első fele, azaz a lámpás. Még rendszám is van rajta, a franciaágy fejvégénél a gépi autómosók jókora keféi állnak "éjszakai őrséget" baldachin...   

Utazás Pucériába
2010. augusztus 02.

Magasnak találja az egyes légitársaságok által kiszabott csomagfeladási díjakat? Ne vigyen ruhát! A légitársaságok csomagdíjainak emeléséről terjedő hírek miatt - hallani akár tízezer forintot meghaladó díjról is - sok nyaralni induló fontolóra vesz bármit, hogy csökkentse a csomag feladásáért kirótt ellenértéket: akár Pucériába is elmegy. A naturista nyaralás a kevés holmi bepakolásának az igazi módja. A Skyscanner kedvezményes árú járatokat kereső portálja szerint a foglalások 2 százalékénál nem igénylik a feladott poggyász, és az azzal járó...   

Klingon túravezetés egy ausztrál
barlangrendszerben

2010. július 29.

A Sydney közelében húzódó Jenolan Barlangrendszer földön kívüli attrakciót kínál augusztus végétõl az odasereglõ turistáknak: a nyolcnyelvû idegenvezetés mellett a Star Trek sci-fi-sorozatból ismerõs klingon nyelven is meghallgathatják az ismertetést. A Sydneytõl 175 kilométerre nyugatra, a Blue Mountains mélyén húzódó barlangrendszer föld alatti termeit 40 kilométernyi járat köti össze, amely földalatti folyókat is érint és természetes boltíves folyosókon vezet át. "A Jenolan Barlangokat a Star Trek univerzum...   

Új expedíció indul a Titanichoz
2010. július 27.

Húsz napig kutatják a Titanic roncsait. Nem hoznak fel semmit, csak térképet készítenek a szétszóródott tárgyakról. Augusztus 18-án újra tudósok indulnak az Új-Fundland partjaitól 900 kilométerre, az Atlanti-óceán fenekén 3821 méter mélyen található roncsokhoz. A húsznaposra tervezett expedíció során maradványokat nem hoznak a felszínre, csak a szerencsétlenség közelében a háromszor öt kilométeres mezőben elterülő roncsokat, és a hajóról származó több ezernyi szétszóródott tárgyat kívánják dokumentálni. Az újabb kutatást a Titanicról származó...   

További cikkek a rovatból
Cikkek száma: 244

 1   2    3    4    5    6    7    8    9    10    11    12    13    14    15  
4 hónap az óceánon 18 méternyi műanyag palack hátán
128 napos utazást követően hétfőn megérkezett Sydney-be a műanyag palackokból és egyéb újrahasznosított hulladékból épített katamarán. A San Franciscóból indult hajó 14 800 kilomé...   
2010. július 27.
Tömegsírt találtak Petránál
Hatvanegy személy lelt végső nyughelyre abban az ókori sziklasírban, amelyet amerikai régészek tártak fel a jordániai romvárosban, Petrában. Az ókori sziklasír mellett a utahi Bri...   
2010. július 27.
Hammurábi korabeli törvény került elő
Hammurapi babiloni király 3700 évvel ezelőtti uralkodásával egyidős, kőbe faragott írások kerültek elő Izraelben. Az Izrael északi részén található egykori Hácór területén előkerü...   
2010. július 27.
Eszméletlen felvételek! A NASA emberei is ledöbbentek!
Egy amerikai amatőr fotós potom pénzből olyan szemkápráztató fotókat készített a Földről, hogy a NASA szakemberei is sárgák az irigységtől. A huszonhét éves Colin Rich egy egyszer...   
2010. június 24.
800 kiló feta a világ legnagyobb görög salátájában
Feltehetően a világ legnagyobb adag - 13,8 tonnás - salátáját készítették el a hét végén a gögörországi Kréta szigetén, Ierapetra kikötővárosban. A görög televízió jelentése szeri...   
2010. június 22.
 1   2    3    4    5    6    7    8    9    10    11    12    13    14    15  
 KERESÉS
Keresendő kifejezés:

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Utazási információk:
info@NagyUtazas.hu
Nyitva tartás:
H-P 09:00-17:00
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

html (képek is)
txt (csak szöveg)
BELÉPÉS
Felhasználónév:

Jelszó:

MAGAZIN
Legfrissebb cikkeink
Hírek, aktualitások
Belföld
Programok
Országok és népek
Útravaló
Kalandozóink jelentik
Nagy utazók
Gasztronómia
Kultúra
Életmód
Érdekességek
Öko-sarok
Egészség
Ezoterika, vallás
NETRIPORT

Partnerirodáink:
További irodák >>